Időben fel is keltem aznap, de olyan „novemberi” vacakságos volt a reggel, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy neki vágjak-e az útnak, de aztán mégis elindultam.
„Bejelentkeztem” a Mókusba a szokásos reggelimért és persze azért is, hogy megtudjam a fontos helyi információkat. Elbeszélgettem Pepével a kocsmárossal, beesett Árpi is, akivel egyeztettem, hogy hova ültesse (majd) a gesztenyefákat és hiába álcáztam magam, - Lóri bácsi, - idős udvarlóm is megtalált. Odaült hozzám egy kicsit tereferélni, ami roppant mókás, mert az Úr kicsit nagyot hall, így a szomszéd asztalokat akaratlanul is bevontuk a társalgásunkba. Elmeséltem neki, hogy a gombócfesztiválra jöttem, de előtte még felmegyek a házhoz vízteleníteni, mert az elmúlt napok hideg éjszakái megijesztettek. Őszinte elismeréssel nézett rám, hogy nőként egyedül lemászok a vízaknába. (Szerinte sok ott a mindenféle ijesztő csúszómászó.) Azt már el sem mertem mondani, hogyan szereltem ki múltkor az autómból az aksimat, tettem töltőre, aztán vissza, mert féltem, hogy hiába a negyven év korkülönbség köztünk, végérvényesen belém szeret.
Felmentem a házikóhoz, megsimogattam a falakat, megetettem a zebegényi kóborokat (macskák), üldögéltem a tornácon, szóval tettem-vettem, amikor észrevettem, hogy elszállt nagyon az idő. Rohantam vissza a faluba, hogy legalább a rendezvény végét elkapjam.
Amilyen az én szerencsém, mire leértem, minden elfogyott. Néhány pogácsán kívül, már csak a bográcsban rotyogó forralt bor várt rám. (Ettől annyira nem szomorodtam el.) Eredetileg volt ott minden, ami szem-szájnak ingere, különböző ízesítésű gőzgombócok, nudlik, krumplis tészta, salzburgi galuska, de ugye fotót egyikről sem tudtam már készíteni.
Hazafelé ezen rágódtam, - nem kerülhetem el, - sajna főznöm kell. Azt tudtam, hogy édes gombócot csak magamnak nem fogok készíteni, akkor már legyen sós. Eszembe jutott a hússal vagy kolbásszal töltött krumpligombóc, mondjuk egy magyaros gombamártással vagy egy jó kis táskaleves, isteni lenne, de a blogomra már kellene valami különlegesség is, akkor legyen Wonton. (Wonton tésztára - kapható kínai élelmiszerüzletekben - vagy frissen, hajszálvékonyra nyújtott „leves” tésztára édes vagy sós tölteléket halmozunk, megformázzuk és gőzben, illetve levesben kifőzzük vagy forró olajban kisütjük.)
Itthon elővettem Jenny Stacey kínai szakácskönyvét, hogy a Wonton mellé valami köretet keressek és akkor láttam meg: Gőzgombóc kacsatöltelékkel. Jót kuncogtam magamban, mert eszembe jutott az a mondás, melyet Seregélyesen hallottam: Minden, ami nem kínai, az hamisítvány…
… hát így jutottam el Zebegényből Kínáig.
Kínai húsos gőzgombóc édes-csípős kínai kellel (4 személyre)
Gőzgombóc tésztája
30 dkg liszt
1,7 dl meleg tej
7 gramm szárított élesztő
1 tk barna cukor
Csipetnyi só
Gombóc töltelék
30 dkg kacsamell (szerintem bármilyen hús jó hozzá, nálam most filézett pulykacomb volt)
1 kis szál póréhagyma vagy egy csokor újhagyma, apróra összevagdalva
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 cm friss reszelt gyömbérgyökér
1 ek méz
1 ek barna cukor
1 ek hoisinmártás
1 ek világos szójaszósz
1 ek olaj
Édes-csípős kínai kel
1 kis kínai kel (lehet fejes káposztából/kelkáposztából is készíteni) felszeletelve
1 kis piros chili karikára vágva
2 gerezd zúzott fokhagyma
4 ek világos szójaszósz
3 ek száraz fehér bor (persze a legjobb a kínai rizsbor)
1 cm friss reszelt gyömbérgyökér
2 teáskanál szezámmag
1 ek méz
1,2 dl friss vagy 100%.os narancslé
1 ek (mogyoró)olaj
1 tk szezámolaj
Díszítéshez: vékonyra metélt narancshéj
Töltelék elkészítése:
Egy tálban összekeverjük a barna cukrot, mézzel, hoisinmártással, szójaszósszal és bepácoljuk vele a húst és minimum félórát állni hagyjuk, de legjobb előző éjszaka. A húst kivesszük a pácból és 200 fokra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük. Egy serpenyőben (wokban) felforrósítjuk az olajat és hozzáadjuk a póréhagymát, üvegesre pároljuk, beletesszük a fokhagymát és a gyömbért, még egy percig pirítjuk, majd összekeverjük a hússal, melyet apró kockákra vagdostunk.
Gombóctészta összeállítása, kifőzése
A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük, gondosan kidagasztjuk. 2-3 cm-es átmérőjű hengerré sodorjuk, majd 16 egyenlő részre osztjuk, késsel feldaraboljuk. Letakarjuk tiszta ruhával és még 20 percig meleg helyen pihentetjük.
A tészta darabokat tenyérrel kilapítjuk és 10 cm-es körökké nyújtjuk. A lapok közepébe egy-egy evőkanál tölteléket halmozunk. A tésztaszéleket felül összecsippentjük, megcsavarjuk vagy gombócokat formázunk. Egy lábasban két-három ujjnyi vizet forralunk, ráteszünk egy szűrőbetétet vagy bambuszpárolót. Belerakosgatjuk a gombócokat, egyszerre annyit, amennyi kényelmesen elfér benne. Lefedve, hogy a gőz ne szökjön ki az edényből, 15-20 perc alatt készre gőzöljük a gombócokat. (A szitát érdemes tiszta ruhával vagy sütőpapírral kibélelni, hogy ne ragadjon rá a gombóc.)
Édes-csípős kínai kel
Megforrósítjuk az olajat. Hozzáadjuk a fokhagymát, a chilit, és a gyömbért. Amikor már érezzük az illatát, akkor beletesszük a kínai kelt is és együtt 1 percig kevergetve pirítjuk. Ezután mehet hozzá a többi hozzávaló is és kb. még 5 percig főzzük. Tálaláskor narancshéjjal díszíthetjük.
9 megjegyzés:
Ez jól esett! :))
És a Mókusban mi a reggeli?
"saját levében" egészségedre! :):):)
Mókusos reggeli: mindig frissen készített szalámis szendvics sok-sok szalámival, kávé/cappuccino, kiskávé (Unikum),3 dl szóda citrommal. :):):)
Egy dolog miatt nem merek elkésziteni semmit amit leirsz, mert mindről olyan fotó van fent hogy érzem hogy belebuknék. Nekem ilyenre sose sikerülne. vagy ha mégis belefognék sose mondanám meg : ))))))))))
De ez tök jól néz ki és a kelt is szeretem akár kinai akár nem :)
nyulambulam :)
gabojsza-féle gasztromíting ügyben lenne emailcímre szükségem, megdobnál?
köszi
t3v, az okostojas: jajj, bocsánat! :):):) gy.szep[kukac]gmail[pont]com
Katicám két hete túl élem a reggeli 6:30-as kézbesíthetetlen tigrises névnapi köszöntődet mindennap, posztold már be azt nagyon finom pörköltes csirkecombit, szeretnék már idegen tollakkal ékeskedni :):):)
Kedves Fehérnyúl!
Szeretnélek meghívni egy szavazásra, de nem akarom kommentben belinkelni (az kicsit spam-es lenne). Ha írsz egy emailt a címemre, akkor megírom a részleteket. Köszönöm!
Üdv,
Nelli
Szia!
Én lennék az "angyalkád" és van nálam neked valami meglepetés!
Hogy tudnám átadni?:)
szepy
szepyke írnál nekem egy e-mailt gy.szep[kukac]gmail[pont]com -ra, hogy tudjunk egyeztetni?
Megjegyzés küldése