2011. március 29., kedd

Neked...

Pontosan úgy történt, ahogy elképzeltem. "Fizetnénk és nem lenne kérdés, hogy hova megyünk. Rágyújtanál és elindulnánk a körúton, mind a ketten tudnánk, hogy nem kell taxi, mert még izgalmasabb, ha csak kézen fogva bandukolunk..."

Belé karoltam és öntudatlanul is hozzábújtam. Megállt, rám nézett, magához húzott, megcsókolt és elvesztem a bársonyos szemeiben. András óta nem csókolt meg senki ilyen szenvedéllyel. Végig csókolóztuk a Kecskeméti utcát, mint két kamasz. Néha megálltunk vagy menet közben, tökéletesen rábízva magam, mert tudtam, hogy vigyáz rám. A Kálvin téren a híd felé indultunk. Elértük a Vásárcsarnokot, de megtorpantam, taxit rendeltem, a hídra már nem volt bátorságom felmenni vele. Kinyitotta a taxi ajtaját és csak annyit kérdezett: Biztos? Szótlanul bólintottam és beültem egyedül. Majd gyöngyéden, de mégis határozottan rám zárta a kocsi ajtaját. Akkor csukódott be mögöttem a kapu...

Még érzem a kabátomon az illatod. Köszönöm!

2011. március 29. (kedd hajnal)



"...A hídon megállnánk, kicsit néznénk a Dunát. Mind a kettőnknek más emlékei lenne róla, de ez nem távolítana el egymástól minket, hanem közelebb hozna. Rád néznék és megsimogatnám a hátadat és érezném, hogy ez az a férfi, akit mindig is simogatni és kényeztetni akarok. A kapuban átadnám a kulcsot és hagynám, hogy te nyissad ki, mert azt szeretném, ha mindig te mutatnád az utat, belépnénk az előszobába, egymásnak esnénk és tudnám, hogy hazaérkeztem azzal, aki hozzám tartozik."

(2007. szeptember)

Köszönöm a tegnapi számot. Ezt tőlem, neked engesztelésül.