2011. május 8., vasárnap

Boldog születésnapot amohám!

Mi újat írhatok még arról az emberről ,  -  aki szinte minden bejegyzésemben szerepel  -   és akitől önzetlenül az utóbbi négy évben a legtöbbet kaptam? Féltve, óvón szeret és ha kell, ott áll a háttérben, hogy időben elkapjon.

Igaz, hogy néha az agyamra megy. Például amikor Ezüstnyúllal próbálok megfordulni egy szűk parkolóban 400 km levezetése után  -  az egyáltalán nem kicsi, szervótlan autómmal  -  és ő a húgával folytat végtelennek tűnő párbeszédeket kardinális kérdésekről és csak ennyit hallok: Szerintem a krizantémnak nem lesz jó helye a kerítés mellett.  De mégis inkább oda ültessük. Oh, tényleg, igazad van. Az jó hely lesz. De várj, mégsem. Ültessük inkább a málnák mellé. Végül is nem tudom. Akkor szerinted hova ültessük?

Majdnem válaszoltam neki. B… meg, ültessed a holdra, ott legalább nincs térerő! Itt gondolkodtam el, hogy kiszállok a kocsiból, hívok egy taxit, elmegyek a Gerlóba, leiszom magam szódával, aztán oldja meg…

Zsörtölődni úgy tudunk, mint az ezeréves házasok. Jót rötyögök, amikor felcsattan: Hányszor mondjam már magának, hogy ne oda tegye a kanalat!  (A saját zebegényi házamban, amikor véletlenül összezavarom a mosogatási szisztémáját.) Ilyenkor csak annyit replikázok: Ha így folytatja, csúnya vénasszony lesz magából.

Azon már nem is csodálkozunk, amikor ugyanazt ajándékozzuk egymásnak több ezer kilométer távolságból vagy egyszerre mondjuk ki a legképtelenebbnek tűnő mondatokat: Megsétáltatjuk a sonkát is? (Zsuzskáéknak szánt ajándék húsvéti sonka. Bizonytalan volt, hogy találkozunk velük.)

Saját blogjában így írt rólunk 2009-ben:

„Egy chat szobában ismerkedtünk meg, sok frusztrált, egymást maró, öblögető, humortalan, és néhány jópofa, vicces, intelligens ember társaságában. Virtuálisan mindig "belekötöttünk" egymásba szóviccek és szándékos félreértelmezések által és hatalmasakat nevettünk.

Aztán egyszer priviben írta, hogy tartozom egy csörtével... Megdumáltuk a találkozót és három óra hosszáig ontottuk a szót.
Én vittem ajándékot, ő hozott ajándékot. Merengve néztem a két egymás mellett álló, csak színeiben különböző, egyébként egyforma ajándéktasakot, és azt mondtam magamban: "Hm."
Aztán így maradtunk.

Msn-en sokszor teljesen egyformát írunk, akkor a Nyúl mindig azt mondja : "Minek koptatom a klavimat, akár telepatálhatnánk is." Vagy azon veszekszünk, ki mondta, írta előbb. No meg amikor végigtáncizzuk a fél éjszakát Ella Fitzgerald-ra, Edith Piaf-ra vagy Horváth Pista-Bangó Margitra.

Pedig nálunk különbözőbb habitusú két ember ritkán barátkozik össze. Egymás teljes ellentétei vagyunk. Még férfiban is abszolút eltérő az ízlésünk. Csak a kaják tekintetében teljes az egyetértés. Ő sokkal jobban főz, mint én,  -  pedig én vidéki vagyok,  -  meg előbb is kezdtem. Ő a csökönyösebb, meg a kihívásokat imádó, mert ő a Kos. Én meg a Bika.

Mindig mondja, menjek csak ökumenizálni, de egyszer úgyis lerugdossa azt a hurráoptimista fejemet, meg az összes tükörbe mosolygóét. Én meg úgy teszek, mintha nem ismernénk egymást, amikor a Deák térről Újbudára megyünk éjszaka és végigharsogja a kiskörutat, meg a körteret az "ájlávjúúú béééjbiiii"-vel, aztán a nyakamba ugrik és megkérdezi: "Mondtam már magának, milyen jó, hogy van nekem?"

Hát így vagyunk mi, a Nyúl meg én...”


Drága amohám! Mondtam már magának, milyen jó, hogy van nekem? Nagyon boldog születésnapot! Ájlávjú bébi! Nyúlnyál…

… és egy csokor a kedvenc cigánydalainkból köszöntésül, mert tudja: Főztem neked szárazbabot eleget és a zab árát meg már rég ott hagytam.


A képért köszönet Katicának! ... és ez még csak a kezdet....

12 megjegyzés:

Ágnes írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Blue írta...

Csatlakozom! Amohánál hatalmasabb szívűbb, jobb lelkű barátot még nem ismertem :)
A legjobbakat kívánom neki!

(Hm.. a képért köszönet a fotósnak is) :

Andrea írta...

Húúú bazge...tudom, ilyet nem ír az ember a szülinapján, de amikor az előbb megkérdezte a gmail-en, hogy akarom-e olvasni a szülinapi köszöntőmet, vissza akartam kérdezni, hogy Bangó Margit előfordul-e benne? Jóvan, Madarász Katalin is majdnem ugyanaz, Horváth Pista mindenképp:):):)

Assszem, ezzel meg is köszöntem illendően a kedves szavakat :)


Mi tényleg így maradtunk....
És azt sem tudom, ki örül jobban, hogy a másik van neki.
De mégis tudom...hát éééééén, mer' én vagyok a szülinapos és nekem ma nem szab' visszadumázni:):):)

Azért van valami determináló abban, ha valaki a győzelem napján született, nem?

Köszönet a képért Katicának:)

amoha

Andrea írta...

Ágiblue, én köszöntem meg Katicának! Már Te is kezded? :):):)Gondolatlopós banda ehhh!!!
amoha

Fehérnyúl írta...

A fotó Blue-é, csak Katica szerkesztette meg a képeket. Akkor kommentben is Boldog születésnapot! Aztán siess haza csütörtökön, mert vár minket a Matróz kocsma :):))

Andrea írta...

Jaj, bocsánat, a fotós valóban Ágiblue volt...neki is köszönet. Hm. Ezt jól eltoltam, ugye? Egy Balaton szelettel kevesebbet kapok majd...:)

Andrea írta...

Ja, és az is jó, hogy Kovács Apollónia és nem Madarász Katalin. Most már csak Horváth Pista a fix pont a történetben.
Esküszöm nem ittam, de lehet, hogy most már kéne....:):):)

Fehérnyúl írta...

Rajtunk kívül senki nem vette volna észre a bakit....

Blue írta...

Jó veletek... és ez a lényeg :)

Kataklizma írta...

Innen is Isten éltesse Amohánkat! :)

Rebeka írta...

Örülök Nyúl, hogy megjött a kedved újra az íráshoz...:o))
Amohának ismeretlenül is boldog szülinapot kívánok! Hajdanvolt néhány levélváltásunk alatt igazán szeretetreméltó emberként "ismertem" meg.

Fehérnyúl írta...

Rebeka :):):)

Igen. Újra érzek és ilyenkor írok. :):):)