2009. október 21., szerda

Narancsos muffin

Sokszor nem tudok "időben" elaludni. (Éjszakai bagoly vagyok, mit tegyek?) Szórablóhoz (Scrabble) sajnos éjfél után már szinte lehetetlen partnert találni, - egyedül meg nem túl nagy kihívás - ilyenkor szoktam Escape Game (kijutós) játékokat játszani.

A játék lényege, hogy általában egy bezárt szobából kell kijutnunk az egerünk segítségével (néha vaktában kattintasz mindenhová), különböző eldugott eszközök (esetleges kombinálásával), kulcsok felkutatásával, illetve logikai feladványok megfejtésével. Persze, ebben is vannak könnyebbek, nehezebbek, szép grafikájúak, rusnyábbak, de a kedvenceim azok, amelyekben perfekt japán nyelvtudást feltételeznek.

Valamelyik éjszaka akadtam rá erre a török játékra, nem a legszebb és nem a legnehezebb, de megfogott a hangulata.
Az alaptörténet az, hogy bezártak egy konyhába, ahol a kisfiú narancstortát követel rajtunk és addig nem mehetünk ki, amíg a tökéletes süteményt meg nem sütjük. (Ha rosszul készítjük, akkor elpityeredik.) Persze végigjátszottam, de az agyamba befészkelte magát a gondolat, hogy narancstortát kell - azonnal, most - csinálnom. (Igen csajszik, ha a Gyöngyös elhatározza…) Mivel nem vagyok oda az édességekért, (Uraim, egy frissen sült, saját készítésű töpörtyűs/sajtos pogácsával előbb lehet elcsábítani, mint egy tortával,) tehát kellett találnom valakit, akin a hirtelen támadt konyhatündérkedési vágyam kiélhetem...

Anyacárnő bejelentkezett, hogy meglátogat. Laci (anyu párja) kikísérte az állomásra, feltette a vonatra és körülbelül a vonatindulása után negyedórával már kétségbeesetten hívott telefonon, mert nem érte utol édesanyámat és meg kellett nyugtatnom, hogy valószínűleg nem a MÁV kalózok rabolták el, csak elszundikált és azért nem veszi fel. Végül is kb. 10 perc beszélgetés után Laci lehiggadt, sikerült meggyőznöm, hogy ne hívja a mentőket és a rendőrséget, majd újabb 5 perc búcsúzkodás után Laci megkérdezte:

- Mivel várja az édesanyját?
- Mivel várjam?
- Valami jó kis muffinnal...

Hát így lett a narancstortámból narancsos muffin.

Ui: Nem érdekek a pasik? Nagyon jól tudják, hogy úgy is kapnak belőle. :):):)


Narancsos muffin


Hozzávalók 12 darabhoz

3 db narancs vagy kb. 1,75 dl narancslé
12 dkg cukor
20 dkg finomliszt
2 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
5 dkg kandírozott citrusgyümölcsök
1 db felvert tojás
10 dkg olvasztott vaj (jobb hozzá) vagy 0,7 dl olaj
Tetejére narancslekvár és kandírozott citrusgyümölcsök (elhagyható)

A sütőt 180 fokra előmelegítjük

A narancsokat jól megmossuk, az egyik héját lereszeljük, illetve kifacsarjuk az összes narancs levét,. Nyugodtan mehet bele a kifacsart narancs húsa is.

Az egyik tálban a száraz, a másikban pedig a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd a két tál tartalmát lazán összevegyítjük. Nem kell túl keverni, semmi baja nem lesz, ha kicsit csomós marad, annál jobb.

Megtöltjük a muffin formákat és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

Amikor kihűlt, a tetejét narancslekvárral megkenjük és a maradék kandírozott gyümölcsökkel díszíthetjük.



Megjegyzés: Szívesen segítek a játékban, ha valaki elakadt. Ha megtetszettek a kijutósak, akkor ajánlom a két kedvenc oldalamat a figyelmetekbe:
- Flash Játékok (itt egymást online segítve lehet eljutni a boldog befejezésig, a játék képe is innen van), illetve a másik
- az Unaloműző, ahol a szerző mindig közöl végigjátszást is.

2 megjegyzés:

Kataklizma írta...

Menekülős narancsmuffin legyen inkább a neve. :)

Irtójólnézki!! :)

Andrea írta...

én is csak a képet láttam:):):)
amoha