Nagyon sokszor elhatároztam, hogy egyszer elkezdek gasztroblogot írni, de persze mindig volt kifogásom, hogy miért nem. Úgy gondoltam, hogy aki szingli háztartást vezet, ami nagyon sokszor abban merül ki, hogy az ember lánya a macskáknak megfőzze a csirkenyakat és csak néha alkot valamit írásra méltót, az csak maradjon meg az olvasgatásnál. Aztán megszületett ez a VKF kiírás, hogy a kedvenc könyvünkből merítsünk ihletet és mivel minden adva volt, így hát tovább nem odázhattam.
Anyacárnő meglátogatott csütörtök este, tehát volt kinek főzni. Igazi orosz tél köszöntött ránk, tehát adaptálhattam egy moszkvai melengető vacsorát.
A könyv sem volt kérdéses, mert majdnem minden évben újra olvasom Bulgakov A Mester és Margaritáját, hol kicsit szomorkásan, hol derűsen, de mindig elvarázsol. Lapozgattam a könyvet, a Borcs levest elvetettem, mert kicsit sablonosnak találtam és különben is, azt szilveszterkor szerezném megfőzni és akkor rábukkantam az alábbi néhány sorra, mely megmutatta a regényhez illő „tökéletes” recipét.
Anyacárnő meglátogatott csütörtök este, tehát volt kinek főzni. Igazi orosz tél köszöntött ránk, tehát adaptálhattam egy moszkvai melengető vacsorát.
A könyv sem volt kérdéses, mert majdnem minden évben újra olvasom Bulgakov A Mester és Margaritáját, hol kicsit szomorkásan, hol derűsen, de mindig elvarázsol. Lapozgattam a könyvet, a Borcs levest elvetettem, mert kicsit sablonosnak találtam és különben is, azt szilveszterkor szerezném megfőzni és akkor rábukkantam az alábbi néhány sorra, mely megmutatta a regényhez illő „tökéletes” recipét.
„… Sztyopa tapogatózva felkapta az ágy melletti székről a nadrágját.
- Bocsánat - suttogta, fölvette a nadrágot, aztán rekedten kérdezte: - Szabad a nevét?
A beszéd is nehezére esett. Mintha valaki minden szónál tűvel szurkálná az agyát, pokoli fájdalmasan.
- Micsoda? Hát a nevemre sem emlékszik? - mosolygott az idegen.
- Bocsánat... - hörögte Sztyopa, és ijedten észlelte a zákányosság egy újabb tünetét: mintha ágya körül eltűnt volna a padló, és ő most mindjárt fejest zuhanna a mélybe, a pokolba, az ördög öreganyjához.
- De drága Sztyepan Bogdanovics, ezen nem segít semmiféle piramidon! - szólt vesékbe látó mosollyal a látogató. - Kövesse a régi bölcs mondást: kutyaharapást szőrivel! Az egyetlen, ami visszahozza az életbe: két kupica vodka, hozzá valami forró, fűszeres harapnivaló.
Sztyopa sem esett a feje lágyára, és akármilyen rosszul volt, belátta, ha már ilyen állapotban kapták, a legokosabb, ha mindent bevall.
- Őszintén szólva - kezdte nehezen forgó nyelvvel -, tegnap egy kicsikét kirúgtam az izé...
- Szót se többet! - vágott a szavába a látogató, és félrehúzódott a karosszékkel együtt, amelyben ült.
Sztyopának kimeredt a szeme: a kis asztalon minden jóval megrakott tálca kínálta magát: fölszeletelt hófehér cipó, üvegedényben préselt kaviár, tányérkán marinírozott gomba, ismeretlen tartalmú födött kis lábos, végül az ékszerésznétől származó csiszolt, hasas karaff (üvegkorsó) tele vodkával. A legjobban az döbbentette meg Sztyopát, hogy a karaff harmatos volt a hidegtől - ami egyébként érthető is volt, mert jéggel teli hűtővödörben állt. Egyszóval tisztán, takarosan, ügyesen volt minden elrendezve.
Az ismeretlen látogató nem hagyott rá időt, hogy Sztyopa ámulata betegessé fokozódjék, hanem ügyes mozdulattal töltött neki egy fél pohár vodkát.
- És ön? - mekegte Sztyopa.
- Szíves örömest!
Sztyopa reszkető kézzel szájához emelte a poharat, az ismeretlen egy hajtásra kiitta a magáét. Sztyopa ezután teletömte száját kaviárral, és nagy nehezen kinyögte:
- Nem óhajt valami harapnivalót?
- Köszönöm szépen, nem élek vele - válaszolta az ismeretlen, és másodszor is töltött. Levették a födőt a láboskáról: virsli volt benne paradicsommártással….”
- Bocsánat - suttogta, fölvette a nadrágot, aztán rekedten kérdezte: - Szabad a nevét?
A beszéd is nehezére esett. Mintha valaki minden szónál tűvel szurkálná az agyát, pokoli fájdalmasan.
- Micsoda? Hát a nevemre sem emlékszik? - mosolygott az idegen.
- Bocsánat... - hörögte Sztyopa, és ijedten észlelte a zákányosság egy újabb tünetét: mintha ágya körül eltűnt volna a padló, és ő most mindjárt fejest zuhanna a mélybe, a pokolba, az ördög öreganyjához.
- De drága Sztyepan Bogdanovics, ezen nem segít semmiféle piramidon! - szólt vesékbe látó mosollyal a látogató. - Kövesse a régi bölcs mondást: kutyaharapást szőrivel! Az egyetlen, ami visszahozza az életbe: két kupica vodka, hozzá valami forró, fűszeres harapnivaló.
Sztyopa sem esett a feje lágyára, és akármilyen rosszul volt, belátta, ha már ilyen állapotban kapták, a legokosabb, ha mindent bevall.
- Őszintén szólva - kezdte nehezen forgó nyelvvel -, tegnap egy kicsikét kirúgtam az izé...
- Szót se többet! - vágott a szavába a látogató, és félrehúzódott a karosszékkel együtt, amelyben ült.
Sztyopának kimeredt a szeme: a kis asztalon minden jóval megrakott tálca kínálta magát: fölszeletelt hófehér cipó, üvegedényben préselt kaviár, tányérkán marinírozott gomba, ismeretlen tartalmú födött kis lábos, végül az ékszerésznétől származó csiszolt, hasas karaff (üvegkorsó) tele vodkával. A legjobban az döbbentette meg Sztyopát, hogy a karaff harmatos volt a hidegtől - ami egyébként érthető is volt, mert jéggel teli hűtővödörben állt. Egyszóval tisztán, takarosan, ügyesen volt minden elrendezve.
Az ismeretlen látogató nem hagyott rá időt, hogy Sztyopa ámulata betegessé fokozódjék, hanem ügyes mozdulattal töltött neki egy fél pohár vodkát.
- És ön? - mekegte Sztyopa.
- Szíves örömest!
Sztyopa reszkető kézzel szájához emelte a poharat, az ismeretlen egy hajtásra kiitta a magáét. Sztyopa ezután teletömte száját kaviárral, és nagy nehezen kinyögte:
- Nem óhajt valami harapnivalót?
- Köszönöm szépen, nem élek vele - válaszolta az ismeretlen, és másodszor is töltött. Levették a födőt a láboskáról: virsli volt benne paradicsommártással….”
(A teljes könyvet itt töltheted le.)aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Az én lábaskámban is volt virsli és paradicsommártás is. Másnapos Sztyopánknak Szoljanka levest főztem, frissen sült orosz fekete kenyérrel az elmaradhatatlan vodka mellé.
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Szoljanka leves, melyet majdnem úgy csináltam, mint ahogy Komarovszkaja Ljudmila ajánlja. (Szerintem nagyon mókás a neve.) 4 személyre
A levesalaphoz:
50-70 dkg. csontos leveshús (marha)
30 dkg. sertéscomb
10 dkg. füstölt tarja
1 db. sárgarépa
1 csokor zellerzöld
1 db. vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
só, egész szemesbors
továbbiakban kell még:
egy evőkanál libazsír
egy evőkanál sűrített paradicsom
1 pár virsli
4 közepes méretű ecetes uborka
1 evőkanál kapribogyó
15 szem paprikával töltött zöld olajbogyó
1 babérlevél
½-1/2 csokor kapor és petrezselyem
egy kis doboz tejföl
A levesalapot elkezdjük főzni kb. másfél liter vízben a comb és a füstölt hús kivételével. Forrás után a levest lehabozzuk és beletesszük a sertéscombot is. Kb. egy óra múlva beletesszük a füstölt húst is és addig főzzük, amíg minden hús megpuhul. A sózással vigyázzunk, mert a füstölt hús is sós. Amikor elkészült, akkor a levest leszűrjük, a húsokat falatnyi darabokra vágjuk. Az alaplevet szerintem legjobb előző este megcsinálni, miközben egyéb elfoglaltságaink vannak, el lesz a leves magában. (A csontot és a főtt zöldségeket édesanyám kutyája kapta meg.)
A zsírt felolvasztjuk és belekeverjük a paradicsomot és felengedjük a leszűrt húslével. Beletesszük a babérlevelet és a feldarabolt húsokat. A többi hozzávalót felaprítjuk és a tejföl, kapor és a petrezselyem kivételével hozzáadjuk a leveshez és körülbelül 5 percig főzzük. A tejfölt elkeverjük néhány merőkanálnyi forró levessel, hogy a hőmérsékletet kiegyenlítsük, majd folytonos kavarás mellett visszaöntjük a levesbe. (A levesre nincs valami szinonima, hogy ne ismételjem már ennyiszer önmagam?) Amikor újból felforr, elzárjuk a tűzet alatta és az apróra vágott kaporral és petrezselyemmel meghintjük..
(Elkészítési idő: kb. 3 óra)
Orosz fekete kenyér
Hozzávalók:
1 zacskó instant élesztő (keveseltem az 1 dkg-ot)
30 dkg sima liszt (fogalmam sincs, hogy ez a kenyérliszt megfelelője?)
15 dkg rozs liszt
2.5 dkg pehelymix mozsárban összetörve
1 csipet sütőpor
1 t.k. só
1 t.k. cukor
5 dkg puha vaj (nem szeretem a margarint)
1 t.k. őrölt kömény
1.5 t.k. őrölt kávé
1 t.k. cukrozatlan kakaópor
2 e.k. balzsam ecet
3.1 dl víz
Az eredeti receptre sajnos nem volt már időm, ezért gondoltam, hogy a tavaly karácsonyra kapott kenyérsütő gépemet ezzel avatom fel. (Eddig mindig szigorúan magam dagasztottam és a sütőben sütöttem a kenyeret.) El is mentem bevásárolni a hozzávalókat, amiket viszonylag könnyen beszereztem, de amikor megláttam a bio búzakorpa árát, úgy gondoltam, hogy jó lesz a pehelymix is, mozsárban összetörve. Az adekvát recepten még annyit változtattam, hogy sima ecet helyett, balzsam ecetet használtam, valahogy jobbnak tűnt az íze az összetevőkhöz.
A gépbe először a száraz, majd utána a nedves anyagokat raktam és fehérkenyér funkcióval sütöttem meg.
Nem lett rossz, de inkább felturbózott rozskenyér volt, mint az általam nagyon szeretett orosz fekete kenyér.
Amit máshogy fogok csinálni legközelebb: mindenképpen sötét rozslisztet használok és a teljes kiőrlésű kenyeret programozom be, ha a gépben sütöm.
(Elkészítést idő: kb. 3 óra)
Köszönöm Piszke a témát és hogy elindítottál a gasztroblog írás rögös útján. :):):)
1 megjegyzés:
nekem is kedvencem a M&M, és ez a fekete kenyér is!! csak oroszországban ettem ilyet, ki fogom próbálni, bár szerintem ugyanolyan úgysem lesz.
Megjegyzés küldése